ÖRVÖS GALAMB
(COLUMBA PALUMBUS)

A legnagyobb testű vadgalambfajunk a nevét a repülés közben is nyakán jól látható világos folt, az "örv" után kapta. Az örvös galamb a galambfélék (Columbidae) családjába tartozik. Testének súlya gyakran eléri a félkilót is. A galamb szó az ó-szláv golub, holubból ered.  Testméretei: testhossza 378-432, szárnyhossza 208-227, farokhossza 98-117, csüdje 25- 31, csőr 19-22 milliméter. A hím és tojó színezete hasonló. Az öregek feje kékesszürke, a nyak fémfényes zöld, a melle és a begye borvörös lilás beütéssel. A hát és a vállak, szárnyfedők szürkésbarnák, testének alja világosszürke. A farok végén széles fekete zárószalag. A nyakörvén kívül a szárnyfedők fehér foltjai is jól láthatók repülés közben.

A lába vöröses hússzínű, a csőre szürkés szaruszínű, a tövén vöröses árnyalattal, a szeme sötétvöröses-barna. A fiatalok nyakán a fehér nyakfolt és a nyakrész fémes csillogása hiányzik. Szépségét népdalok, versek, mondókák is hirdetik. Jellegzetes, ku-ku-rukuuu kiáltását erdőszélen, gabonaföldeken, az ott dolgozók szívesen hallgatják. A síkvidéktől a magas dombvidékig mindenütt honos, élőhelye erdőkhöz, erdősávokhoz, fasorokhoz, városi parkokhoz kötődik. Táplálkozás céljából a mezőkre húz, a vonuláskor is ezeket keresi fel. Költöző madárként már február elején nagy csapatokban jelenik meg az Adria-partvidékéről, Olaszországból és Szardinia szigetéről jövet, ahol a telet tölti. Október végén, november elején távozik tőlünk, de enyhe teleken egyes példányai kitartanak a Pannon-medencében, a szomszédos Bánságban, s a Vajdaságban is. Repülése felszálláskor csattogó, hangos, leszálláskor sikló, csendes. A hím tavasszal hangos szárnycsattogtatásokkal, látványos felszállásokkal hívja fel magára a tojó figyelmét. Monogám faj, a hím rendkívül ragaszkodik a tojóhoz.
  Az örvös galamb fészkét erdőkbe, erdőfoltokba, különböző magasságokba, néha magasabb cserjékbe, mindig ágakból rakja. Városok parkjainak magasabb fáin, sőt épületek eldugott zugába is fészket rak. A fészekalja kettő sárgásfehér tojásból áll. Évente kétszer, áprilisban és júniusban költ. A szülőpár felváltva költ, s a kotlási idő 15-17 nap. A tojás nagysága 39 x 32 milliméter. A fiókák csukott szemmel születnek, csupasz testüket néhány pihe borítja, és mindkét szülő szorgalmasan táplálja. Már 25-28 nap múlva elhagyják fészküket, és 32-35 napos korukban nagyszerűen repülnek. Dél-nyugat Ázsiában háromszor is költenek évente, Európában - ahol mindenütt megtalálható - ezt még nem figyelték meg.
  Az örvös galamb fő tápláléka a földről szedett magokból áll. Hasznossága a gyommagvak, valamint a mezőgazdaságra káros rovarok, csigák fogyasztásából áll. Összeszedi a betakarított kalászosok elhullajtott szemeit, rájár az érő napraforgóra és a földi gilisztát is kedveli. Erdőben a fák magvait eszi, még a fenyőfélék tobozaiból is képes a magvakat kicsipegetni. Idejét jól tartva húz az itatóhelyekre, s ezt a szokását a gyakorlott és tapasztalt vadászok ismerik.
  Vadászati idénye augusztus 1-jétől december 31-éig tart. Szórakoztató és eredényes lehet, hiszen nyár végén nagy csapatokban húz a tarlókra, itatókra. Az esti beszálláskor lehet a legbiztosabban lőni. Az alvófái rendszerint erdők, erdősávok szélein találhatók. Óvatos, szemfüles madárfaj. Nyugati országokban, főleg Németországban, csalimadarak segítségével is vadásznak rájuk, de cserkelésen, lesen is puskavégre kerül. Nálunk nyugat-európai vadász-szokással ellentétben az örvös galambbal szemben a récevadászat kedveltebb. Az örvös galamb vadászatának régebben nagy hagyománya volt, ma ennek kevesen hódolnak. Állományát és terítékét nem könnyű felbecsülni. Terítéke Németországban több tízezres, Franciaországban és a Benelux államokban is számottevő. Húsát ezekben az országokban nagyra becsülik. Eleink az örvösgalamb több elkészítési módját is ismerték, erre még egy Erdélyben nyomtatott, 1680-beli "szakácskönyv" is utal, amely Apaffy Mihály erdélyi fejedelem feleségének, Bornemisza Annának a tulajdona volt.

BALKÁNI GERLE
(STREPTOPHELIA DECAOCTO)

 Szinte szemünk előtt - egy emberöltő alatt - hatalmas vándorútról és élőhelyét folyamatosan kiterjesztő képességéről tett tanúbizonyságot a balkáni gerle, amely a galambfélék (columbidae) családjába tartozik. Őshazája Kis-Ázsia és Közép-Kelet, ahonnan elindulván keletre, eljutott Hátsó-Indiáig is, de a legerőteljesebben Európa irányába, az öreg földrészünk belseje felé. Észak, Észak-Nyugati irányba terjeszkedett az elmúlt 20. század közepén - átkelve az Anatóliai-félszigetről, Boszporuszon - egyre tovább a Balkánon.  Már az 1920-as években megjelent Görögországban, Bulgáriában és Romániában, a Havasalföldön és Dobrudzsában, s a velünk szomszédos Bánságban. Innen érkezett a Dél-Alföldre, ahol a vadászok és a lakosság már a 20-as években jelezte az "új" gerlék egyre népesebb jelenlétét. A szakirodalom már 1932- ben Berettyóújfalu környékén is jelzi, s hamarosan a magyar népi, "balkáni gerle" elnevezést is megkapta, hiszen valóban a Balkán felől jött hozzánk.
  A második világháborút követően, alig 4-5 év alatt, hazánk minden területén elterjedt, bizonyítva kiváló alkalmazkodó életképességét. Ekkor már hazánk szinte minden területén költött, kivéve a zárt erdőségeket. Az igazi balkáni-gerle "bravúr" 1955-1965 között, alig tíz év alatt következett be: Magyarország irányából, Ausztrián és Németországon keresztül a Brit-szigetekre, a Skandináv-félszigetre, sőt a távolabbi, viszonylag hidegebb éghajlatú Izland szigetére is eljutott. Németországot és a Német-alföldet, az ottani madarászok szerint, alig 3-4 év alatt hódította meg, s népiesen türkentaub-nek, azaz török galambnak nevezték el találóan, származása szerint. Egyre erősebb népessége miatt legtöbb európai országban vadászható fajjá nyilvánították.
  A balkáni gerle - gyors terjeszkedése mellett - az európai települések és városok állandó lakója lett. Jelenléte városainkban télen-nyáron állandó, amiről még a gyerekek is beszámolhatnak, hiszen naponta látják, hallják ku-khu-kur búgó hangját, s orrhangú kacagását. A balkáni gerle nem mestere a fészeképítésnek: ezt településeken növényi részekből, tollból, műanyag és drótdarabkákból tákolja össze. Városainkban ezért látunk a járdákon, utcákon a fészekből kiesett, összetört balkáni gerletojást. Gyakran "persona non grata", nem kívánatos madár a városok háziasszonyainak szemében, hiszen még az erkélyeink virágládáiban is fészkel, bepiszkolva a pihenőbútorokat is.
  A városok populációiban csapatosan húznak ki a környező nagykiterjedésű napraforgó táblákra.Télen takarmánykeverő üzemek, magtárak, lakott területek környékén élnek, a városokban, parkok fáin, galériaerdőkben, erdősávokon, főleg erdőszéleken telepszik meg, azok fáin éjszakázik. A síkságtól a hegyvidékig mindenütt megtalálható.
  A balkáni gerle formája közismert. Az idősek fejteteje kékes-szürke, nyakuk és begyük hamvasszürke, ugyanilyen színű a farcsík is. A farok két középső tolla szürkésbarna, a többi kormánytoll vége fehéres-szürke. A hasa barnás, palaszürke. A farka aránylag hosszú, vége jól túlhaladja az összecsukott szárnyak végeit. A nyakon fehér csíkkal jól körülhatárolt fekete félörv látható. A láb vörös, hússzínű, a szem szivárványhártyája borvörös. A csőr és a karmok feketék. Kora tavasztól késő őszig fészkel a balkáni gerle. Ezalatt akár négy-öt fészekaljat is felnevelhet a gerlepár. Fehér, 20x24 milliméter nagyságú, rendszerint 2 tojást (ritkán egy, vagy három darabot) rak le, 1-2 naponta. A kotlási idő 14 nap. Mindkét szülő kotlik és etet. A fiókák jóétvágyúak, gyorsan nőnek, s 15-18 nap múlva elhagyják a fészket.
  Haszna a gyomnövény magvak rendszeres fogyasztásában mutatkozik, de csigákat, rovarokat is eszik. A mezőgazdaságban, ha állománya elszaporodik, károkat is okozhat. Főként a gabonafélék, s elsősorban az érett napraforgó magját fogyasztja. Itt és a gabona magtárak környékén állományuk módfölött elszaporodhat. Gyérítése indokolt a magtárak és az érő napraforgótáblák környékén, hiszen ez a gerlepopulációra nézve is szükséges.
  Minden vadász számára kiváló lőgyakorlat egy napraforgós gerleparti. Vadászidénye augusztus 1-től február 15-ig tart. Nálunk állománya évenként változhat, 250- 400 ezer párra tehető, Bulgáriában, Romániában a gerleállomány a miénknek kétszerese, olykor háromszorosa, de pontos adatok nincsenek a terítékre vonatkozólag, hiszen azok nem kerülnek be a vadásztársaságok hivatalos statisztikájába. Az ottani terítékről az ott vadászó külföldiek, főleg olasz vadászok számolnak be. A balkáni gerle városiasodása egyre erőteljesebb, a parkokban, az utcákon elejtett hulladékokat fogyasztják a természetes növényi magvak, rovarok és bogyók mellett, de a madárbarát városiak előszeretettel etetik utcákon, tereken, erkélyeken. Néha hihetetlen helyekre, épületoromzatokra, szobrokra, villanyrendőrre építik fészkeiket.
  Ellenségei: a nyest, a macska, a szajkó, a csóka, a mókus és a ragadozó madárfajok, amelyek még a városokba is bemerészkednek a balkáni gerle zsákmány után. Beszálláskor, az alvófák alatt az ivóhelyek közelében áttelelő területeken is vadásszák, s főleg gabona- és napraforgótáblák szélein. Vadászata sportos, húsa jól elkészítve ízletes csemege. Az utóbbi években a tapasztalatok szerint számuk inkább csökkent, vagy legalábbis stagnál, amelynek okai kellőképpen nem tisztázottak. Az azonban szinte bizonyos, hogy túlszaporodástól - a városoktól eltekintve - tartani nem kell. Gondot helyenként inkább állat-egészségügyi szempontból okozhat: állattartó telepek, takarmánykeverő üzemek környékén, ahol időszakos gyérítése indokolt.