EGYIPTOMI SWIFT

Az alak galambokon belül legalább alcsoport értékű a „vitorlázó” fajták kis társasága. Éppen a testalak és –felépítés tekintetében mutatkoznak a legjellegzetesebb küllemi jegyek. Rokoni kapcsolatban a tokás galambokkal és a sirálykákkal állnak. Vitorlázó (németül: Segler) elnevezésükhöz, a legtöbb szerző úgy véli, jellegzetes szállásmódjuk alapján jutottak. Aki akárcsak egyszer is látott pl. egyiptomi swiftet tudja, hogy ezek a galambok testfelépitésük és testarányaik alapján csak épphogy tudnak repülni. Kiterjesztett, hosszú és nagy felületű szárnyaik a széllel hajtott csónak vitorlavásznaira emlékeztetnek.

Az egyiptomi swift fajta először 1862- ben került bemutatásra egy londoni kiállításon. Minthogy testalakjuk leginkább a sarlósfecskéére hasonlít, londoni megcsodálóik találták ki a „swift” angol fajtanevet, ami magyarul sarlófecskét jelent. Nevüket mindig megtartották, s csak a német nyelvterületen ismeretesek „vitorlázó”- ként. Angliában kapták nevük elé az „egyiptomi” megjelölést, amikor fajtatestvérük, a szíriai swift is ismeretessé vált. Franciaországban sem a swift, sem a Segler nevet nem vették figyelembe. Ők az Egyiptomból érkezett újdonságnak a „Cairo” fajta nevet adták. A kitenyésztő országban nincs egységes nevük, mert ott színenként illetve rajzonként emlegetik őket. Így pl. vannak: gerganti, varganti, argenti, ortati stb. változatok.

Az egyiptomi swift feje valamelyest a sirálykáéra emlékeztet. Egyéb testrészeik méreteihez viszonyítva kicsi, s ívének hajlatáho a csőrgerinz törés nélkül görbülettel csatlakozik. A nyak rövid, erős és a torok felé vékonyodó. A csőrtő alatt kis toka foglal helyet. A fej sima, a mell emelt, alig előredomborodó és a test hosszához képest keskeny. Az igen hosszú szárnyak keskenyek, alsó élük enyhe ívben hajlott, a vállbúbok takaratlanok. A jelentős hosszúságú evezők elérik vagy túlhaladják a keskeny, hosszú farok végét, s úgy fekszenek a kormánytollakra, hogy az ellenkező oldali szárnyvégek keresztezik egymást. A farok vége a talajt eléri, s azt a benyomást kelti, mintha az egyed rátámaszkodna. A szárnyak fesztávolsága hímek esetében 85-91 cm, a tojóké 83-89 cm. Amerikában mértek már 108 cm szárnyfesztávolságot is. Minőségi előny a hosszú szárny, de a standard megköveteli a „jóvágású” megjelenést is. A korábban nem ritka „durva” alkat rómaiak bekeresztezésére utal. A test nagyságát tulajdonképpen a hosszú tollak adják, hiszen a testsúly mindössze 400g.

A lábak nagyon rövidek. Vonatkozik ez a combokra is, melyek emellett félig takartak. A csűd és az ujjak tollatlanok.

A színváltozatok között vannak olyan variánsok, amilyenek egyetlen más galambfajtában sem fordulnak elő. Elismertek: feketék színes nyakgyűrűvel (ryani). Fekete tollazatuk csak a nyakon világosodik ezüst- vagy aranyszínűvé kék-bronzos nyakgyűrűvel (gazaganti). Színük kormos alapon kékesszürke, a fej, a nyak, a vállak és a szárnyfedők bronz színnel futtatottak, a nyakgyűrű viszont halványsárgára világosodott. Ezen túl almondok, világosabb- vagy sötétebb mandula alapszínnel.

Csak hazájukban ismert változatok: vörösbabosak fekete nyakkal, fejjel, torokkal valamint vöröslő fejtollazattal, cseresznyevörösek réz színű nyakkal és trokkal, fakók, babosak, fakó ezüstök sötét evezőkkel vagy azok nélkül, fehérek pikkelyezett szárnypajzsokkal, melyeknek minden tolla színesen szegélyezett fehér, vörösben, sárgában és kékben, sötét szalagos kékek, vörösek vörösfakók és feketék fehér farokkal, esetleg fehér evezőkkel is, vörösek fekete nyakkal, fejjel és torokkal. Ezen túl vannak természetessen egyszínűek, feketében, vörösben, sárgában. Kékben és indigóban: kovácsolt kékek és lisztszínüek, a nyakukon barnás futtatottsággal.